A magyar baloldalnak, a szociáldemokrata gondolatnak igen komoly múltja van a Ferencvárosban. A mostani megújult Középső- Ferencvárost a két világháború között zömében munkás családok lakták. Természetes tehát, hogy az ő képviseletükre szerveződő Szociáldemokrata Pártnak komoly támogatottsága volt körükben. Az alábbi fénykép egy mai is itt élő hölgy családi albumából került elő. A fotó, a Berzenczey utcában lakó munkás családokról készült, középen a Szociáldemokrata Párt hivatalos közlönye a Népszava.
Fegyvergyári munkások, szakszervezeti tagok, akik büszkék voltak erre.
Népszava nagy múltú magyar baloldali politikai napilap, első változata 1877 májusában indult Budapesten Külföldi Viktor szerkesztésében. A lap sokáig csak hetente egyszer majd háromszor jelent meg.
1905. április 1-jén került utcára a véglegesen napilappá alakított Népszava első száma a drámaírással is foglalkozó politikus-főszerkesztő Garami Ernő (1898-1918. november) „Előre” c. vezércikkével. A nyomdavásárláshoz szükséges anyagi feltételeket előfizetők toborzásával akarták biztosítani, de csupán nyolcezren tudták kifizetni a szükséges havi két koronát. A nyomda színvonalára jellemző volt a Népszavában 1945 előtt gyakran olvasható felhívás: aki sajtóhibát talál az adott példányban, annak a kiadóhivatal visszatéríti a lap árát. Az 1904. évi pártgyűlés nyolcoldalas napilap megjelentetéséről hozott határozatot, az események és a munkásolvasók igényei azonban lehetővé tették, hogy tíz-húsz oldalon jelenjen meg az újság. Az első rotációs gép mellé hamarosan másodikat hozattak. Szűk lett a Rákóczi út és a Nyár utca sarkán lévő nyomdahelyiség, így az 1909-ben elkészült Conti utcai (ma Tolnai Lajos utca) új pártházba költözött a szerkesztőség és a nyomda is. A lap 1910-re meghaladta a harminc ezres példányszámot, de a hirdetések szerepe messze elmaradt a többi újságétól.
Nem lesz addig nyugalom Magyarországon, amíg az általános, egyenlő, titkos választójogot törvénybe nem iktatják!”- hirdette ezekben az időkben az újság. 1912 tavaszának feszültséggel teli napjaiban a Népszava is forradalmi hangon írt. Ady Endre A Május: szabad c. lázító verse 1914. május 1-jén jelent meg Bíró Mihály rajzával.
1914. július 26-án egész oldalas szalagcím hirdette: „Nem akarunk háborút!”. De ősszel a háborúellenes baloldali sajtó hangja megváltozott: a lényeget tekintve elfogadta a kormány érveit a hadviselés elkerülhetetlenségéről és az ellenség kizárólagos felelősségéről. 1914-15-ben – a papírhiány ellenére - esti kiadás megjelenésére is lehetőséget kapott a lap. A két fillérért árusított „kis Népszava” a hurrá hangulat hónapjaiban helytállásra sarkallta a munkásságot. 1916-17-ben a kormány már sűrűn élt a törvényi felhatalmazással, mely lehetőséget adott „az időszaki lapok és más sajtótermékek előzetes beszolgáltatására, megjelenésének és terjesztésének megtiltására, külföldi időszaki lapok terjesztésére és lefoglalására.” Az ideiglenesen betiltott újság helyett hetente más címmel adták ki a párt hivatalos lapját. (Az ekkor alkalmazott címek között kettő később is használatos lett: a Népakarat címet 1956 októbere után használta rövid ideig a Népszava, a Népszabadság címet pedig a Szabad Nép utódlapja őrzi.) I. Ferenc József halálát hírül adó számból a címsoron kívül mindent törölt a cenzúra. A harmadik oldalon sem maradt más, mint az elhunyt király életrajza. A lap vezető publicistája 1907-től kezdve a műfordítóként is tevékeny (később 1918-19-es munkaügyi- és népjóléti majd közoktatásügyi miniszter) Kunfi Zsigmond volt. Cikke – amely a király csaknem hét évtizedes uralkodásának értékelését és a háború következményeinek kritikáját tartalmazta – nem jelenhetett meg.
Az 1917. februári pétervári eseményeket a békeváró polgári sajtó is üdvözölte. A Szociáldemokrata Párt százezres városligeti béketüntetésének határozata leszögezte: „Mi mindannyian, akik itt összegyűltünk, s az egész dolgozó Magyarország el vagyunk határozva arra, hogy az orosz forradalmárokat a béke megszerzésére irányuló hősi harcukban támogatni fogjuk…”
A Népszava a Magyar Tanácsköztársaság kikiáltásától kezdve a Magyarországi Szocialista Párt reggeli lapjaként jelent meg. Egymás után közölte a kommunista vezetők cikkeit, több évtizedes ellenzéki hagyománnyal a háta mögött kormánypárti orgánummá lett. Leleplező cikkeket közölt a fehérterror kegyetlenkedéseiről, ezért 1919. december 7-én szétverték a lap szerkesztőségét és nyomdáját. 1920-ban Somogyi Béla főszerkesztőt és Bacsó Bélát a hírhedt Ostenburg-különítmény meggyilkolta, Horthy gyanús szerepét megvilágító Beniczky Ödön volt belügyminisztert pedig perbe fogták. Somogyit Vanczák János (1920-26) követte a posztján. 1921. április 29. és május 5. között betiltották a Népszava megjelenését, november 30-án a belügyminiszter megvonta a laptól a kolportázs-jogot (az utcai árusítás jogát), valamint sajtópereket indítottak a lap ellen izgatás és kormányzósértés vádjával. A két világháború közötti két évtizedben nehéz korszakokat élt át az újság. 1927-ben 320 sajtóper indult ellene, 1932-ben pedig a belügyminiszter betiltotta.
Az újság közel másfél évszázados működése során hasábjain igen nagy nevek írásai jenetek meg. A lapnak írt többek között Ady Endre, Kosztolányi Dezső, Radnóti Miklós, Nagy Lajos, József Attila, Kafka Margit, Illyés Gyula, Szabó Ervin, Kassák Lajos és Faludy György
